Hajó Magazin

Majthényiék 12. vb aranya

Évvégi összefoglaló írása köznen elgondolkodtam, mit is jelent 12 vb cím...

Majthény - Domokos, 1994

Tizenkettő gombócból is sok – szokták mondani. És vb címből? Egy halandó számára felfoghatatlan. Ebben a rangsorban a magyar sportolók közül összesen ketten állnak előttük: Kovács Katalin kajakozó 31, míg Barna Viktor asztaliteniszező 22 vb-címmel büszkélkedhet. Persze nekik »könnyű« volt a világelsőségeket halmozni, ők ugyanis egy évben jó néhány győzelmet szereztek, míg a tabella harmadik helyén 12 világ elsőséggel álló Majthényi–Domokos páros Repülő Hollandiban évente legfeljebb egyet gyűjthetett. Őket Balczó András öttusázó és Savanya Norbert úszó követi tíz-tíz világbajnoki arannyal. Csányi Béla tekéző, valamint Gerevich Aladár és Kovács Pál vívók kilenc-kilenc vb címmel írtak történelmet. A felsoroltak közül csak Majthényiék aktívak, a többiek visszavonultak. Sok követőjük biztos nem akad, mert manapság egy sportolói karrier általában jóval rövidebb, mint a múlt században volt. 

Uticél: BARCELONA

Szombaton 15 órakkor indult el a Trentasette az Év Jachtja Európában bemutatóra, ahol 12 ország vezetô hajós lapjainak újságírói és szakértői fogják a hajót tesztelni.   

  

 

 

 

 

Interjú velem

Előzetes: High Tech Regatta

http://www.vitorlazas.hu/szekeres-laszlo-interju.html

 

 

Korábbi számaink