Hajó Magazin

Berecz Zsombi a Finn bajnok!

60 finnes gyűlt össze szeptember 11-14. között a Velencei-tavon országos bajnokságra. A mezőnyt egy cseh, három szlovák, és a tiszteletbeli magyarnak számító dél-afrikai Ian Ainslie tette nemzetközivé. Többnyire kitűnő, olykor kemény szélben zajlott le a tervezett tíz futam.

Berecz Zsombor laseres olimpikonunk itt kezdte a felkészülést a 2016-os Olimpiára új hajóosztályában. Ezúttal már nem kirándul Finnbe, amint azt néha megtette korábban is, hanem ezentúl ebben a hajóosztályban vitorlázik. Finnes karrierjét nem is kezdhette volna jobban. Tartott tőle, hogy még könnyű Finnbe, ám a tudásával így is kiemelkedett a mezőnyből és tíz futamból hatot megnyerve fölényesen lett  magyar bajnok. (Lám, hajóban is tud vitorlázni! - megj. Ruji) Vetélytársnak igazán csak "Jani", azaz Ian Ainslie bizonyult (aki korábban három olimpián is képviselte hazáját Finnben). A harmadik helyen Pál Gaszton végzett.

 

Korábbi számaink