Hajó Magazin

Finn Eb: Berecz Zsombor az ötödik

A döntő napja az utolsó selejtező futammal vette kezdetét, azaz csak vette volna, mert a gyenge szél miatt parti halasztással indult a nap. Már úgy tűnt, nem is kerül sor rá, de a 13 óra előtt pár perccel csak elrajtoltak a hajók. Zsombor a harmadik helyen futott célba, így megőrizve harmadik helyét, és egyenes ágon az éremfutamba került a francia Lobert és a norvég Pedersen társaságában. Ők pihenhettek, ugyanakkor a 4-10. helyen álló versenyzők az elődöntőben még egyet mérkőztek a maradék két döntős pozíció megszerzéséért. Innen két brit, Ed Wright és Ben Cornish csatlakozott az Éremfutam résztvevőihez.

A döntő futamra 10-15 csomósra erősödött a szél, így szabad volt pumpálás. Zsombor jól rajtolt, a francia Lobert vezetett, de nemsokkal a raj után lekereztezte a franciát, és egyre magabiztosabban vezetett, amikor a vitorla felhúzójának rögzítője eltörött. Zsombor hosszas szerelés után becsületből folytatta a futamot, de a hátrányt már nem tudta sajnos ledolgozni.

A bajnokságot a francia Jonathan Lobert nyerte két brit versenyző, Ed Wright és Ben Cornish előtt. Negyedik a norvég Anders Pedersen.

Zsombor vezető pozícióban vitorlázott, amikor kiesett, és a futam hátralévő részében nem történtek bagy dolgok látványos helycserék, így minden bizonnyal megôrizhette volna vezetô helyét, és Európa-bajnokként térjhetett volna haza. Persze tudjuk: a sportban semmi jelentősége a feltételes módnak.
Ezzel együtt is igazolódik Zsombor állítása: ott van a legjobbak között. A futam utáni nyilatkozatában nem panaszkodott, hanem gratulált a többieknek, elégedett volt az egész heti teljesítményével, és ígérte: levonja a tanulságot a történtekbôl, folytatja a munkát, amíg el nem éri a célját!

 Mi pedig sok szeretettel gratulálunk!

Korábbi számaink